2009. augusztus 24., hétfő

Mit? Hogyan? (1.) - Fény

ezekben a fotózással kapcsolatos bejegyzéseimben nem szándékszom mindenféle adatokat, tehnikákat részletezni. inkább csak olyan megjegyzéseket fogalmazok meg, amelyeket saját magam is észrevettem, olvastam, megfontolandónak találok.

kezdjük mindjárt a fénnyel. éspedig azzal a megjegyzéssel róla: kora reggel és alkonyatkor sárgán süt a nap, a fénye meleg.
a déli órákban pedig kemény a fény.

gyakorlatilag ez mit jelent?
például azt, hogy jól meg kell figyelni mikor milyen például egy fotónk háttere. vagy mennyire narancsszínű lesz annak a személynek az arca, akit épp fotózunk.

például:

ez a kép este 7:40-kor készült, a nap már lemenni készült a dombok mögött. azon túl, hogy az épület maga narancssárgás színű, a fény még erősíti ezt a színt. ha jobban megnézitek, a kövek is narancssárgásak...
ezt a fotót attól még nem tartom feltétlenül sikertelennek, mert jó a hangulata, de azért, lehet, hogy kicsit nagyon narancs.



vagy:
ugyanott készült ez a két kép: a bal oldali este fél nyolc körül, a jobb oldali délután fél négy körül...





vagy:
így néz ki egy ugyanolyan színű rózsa délután fél négykor és este 7 után:











persze ezt jól ki lehet használni, ha akarattal akarjuk valaminek a színét torzítani vagy kierősíteni, de azért nem biztos, hogy sikeresnek nyílvánítunk egy narancs színű arcot. (erről nem teszek ki fotót, emrt van, és hát egyáltalán nem vagyok elragadtatva tőle...)

tehát: figyelem!
jó fotózást! :)

2009. augusztus 22., szombat

Fiókák


Hol: Surduc tó közelében (RO)
Mikor: 2009. június 28.


Júniusban még ott voltak. Július végén már kiröppentek a fészekből. Üresen maradt...

2009. augusztus 10., hétfő

Mostanában

sokat gondolkoztam azon, hogy is legyen, írjak már ide is. még nem döntöttem a végleges helyről, ami a képeimről fog szólni, lehet ez marad, de nem biztos.
mindenképp szándékomban van erről-arról, ami a fotózással kapcsolatos ide is írni, ötletet meg erre-jó-lesz-figyelni tipusú dolgokat is.
és ne gondoljátok, hogy nekem minden fotóm sikeres! lesz majd példa félresikerültre is :)